VIII. ZSOLTÁR

C. M.

Csudálkozván dicséri Szent Dávid az Istennek

 az teremtésben való nagy hatalmát

 és az teremtett emberhöz való jókedvét.

1

Ó, Felséges Úr, mi kegyes Istenünk,

Melly csudálatos az te neved nékünk!

Nagy dicsőséged ez egész földre

Kiterjed, és fölhat az egekre!

2

Dicsérnek téged még az csecsszopók is,

Szájokban viselik nevedet ők is,

Kik által ellenséget megejtesz,

És bosszúállót megszégyenítesz.

3

Nagy voltát ha megnézem dolgaidnak,

Mellyeket az te ujjaid formáltak,

Az eget, holdat, az fényes napot

És szép renddel az sok csillagokot:

4

Csudálván mondom: Micsoda az ember,

Ki tetőled ennyi dicsőséget nyer!

De micsoda az embernek fia,

Kiről fölségednek van illy gondja?

5

Az Angyaloknál noha egy kevessé

Kissebbé tőd: de nagy dicsőségessé

Teremtéd őtet, és magasztalád,

Nagy dicsőségre fölkoronázád.

6

Kezed munkáján őtet Úrrá tevéd,

Hogy azokkal bírna, néki engedéd,

Valamit ez világra teremtél,

Mindeneket lába alá vetél.

7

Juhot, ökröt és egyéb állatokat,

Az hegyen és völgyön élő vadakat,

Kik az erdőkön széjjel legelnek,

Avagy az sik mezőkön tengenek,

8

És az röpöső égi madarakat,

Kik hangicsálnak szép melódiákat;

És sok halait az nagy tengernek

Birtokában adád az embernek.

9

Ó, fölséges Isten, kegyelmes Urunk,

Melly csudálatos az te neved nálunk!

Fölségednek melly nagy dicsősége,

Mellyel teljes ez föld kereksége!