XII. ZSOLTÁR

C. M.

>Dávidnak Saul ellen való panaszolkodása.

1

Szabadíts meg és tarts meg, Uram Isten,

Mert szentid elfogytak, nincs jótévő,

És ez földön már sok az tökélletlen,

Nincs emberek közt igaz beszédő.

2

Ezek egymásnak szólnak csak hívságot,

Dolgokat festik szép beszédekkel.

Hízelkedvén mutatnak nyájasságot,

De nyelvek nem eggyez ő szívekkel.

3

Csalárd ajakokot elveszti Isten,

Eltörli hízelkedő nyelveket,

Kik kevélységekben szólnak nagy fönnyen,

És csak csúfolják az együgyőket.

4

És azt mondják: Jer, tegyük azt nyelvünkkel,

Hogy minket minden nagyra becsüljön,

Miénk szájunk, ajkunk, bírunk ezekkel,

Kit uraljunk? velünk ki pöröljön?

5

Azért mond Isten: Imé, az szegények

Elhagyatnak, öletnek, pusztulnak,

Azért őket megszánom és fölkelek,

És kimentem kezekből azoknak.

6

Az Istennek mondási olly igazak,

Mint az drága ezüst, kit az tűzben

Az ötvösök kohókban tisztítottak,

És hétszer megeresztettek szépen.

7

Tartsd meg azért népedet, kegyelmessen,

Kérünk, jóvoltodból reánk tekénts,

Őrizz meg örökké ez nemzet ellen,

Hozzánk mindenkor jókedvet jelents.

8

Mert az gonoszok nagy fönnyen forgódnak,

Udvaroltatnak nagy kevélségben,

Midőn az rosszak fölmagasztaltatnak,

És az jó ember nincs böcsületben.