III. ZSOLTÁR

C. M.

Könyörgése Dávidnak az Absolon ellen.

1

Ó, melly sokan vadnak,

Azkik háborgatnak

Engemet, én Istenem?

Nagy sok ellenségim

És sok gyűlölőim

Tusakodnak ellenem.

Sokan azt alítják,

Lelkemről azt mondják;

Veszett ennek ő dolga,

Segétsége nincsen,

Mert elhatta Isten,

Így szólnak bolond módra.

2

Mert te, én Istenem,

Paizsom vagy nékem,

Ki életem megmented,

És nagy tisztességre

Fejem dicsősségre

Idővel fölemeled.

Tehozzád, Úr Isten,

Kiáltok szüntelen,

És te megvidámítasz,

Meghallgatsz kedvedből,

Sion szent hegyéről

Nagy segedelmet nyújtasz.

3

Ha ágyamban nyugszom,

Csendesszen aluszom,

Nincsen semmi félelmem.

Midőn felserkenek,

Semmin nem kesergek,

Mert Isten őriz engem.

Ha százezer népek

Mind környülvennének,

Jobb és bal kezem felől,

Ha rám ütnének is,

Nem rettegnék mégis

Semmi veszedelemtől.

4

Kelj föl, Uram, tarts meg,

Ellenségim vond meg,

Megtörvén ő fogokat.

Mind öszvepaskolod,

És arcul csapdosod

Az Isten-utálókat.

Csak te vagy az Isten,

Ki minden szükségben

Meg tudsz szabadítani,

Ki az te sereged

Megtartod, szereted,

És meg szoktad áldani.