SIRATÓÉNEK

K. D. emlékének

A dobok megperdültek.

Megvillantak a kardok.

Golyók süvöltözének -

Ki tudta, hogy mi lesz?!...

Holtakat szállítottak

a fekete vagónok;

férjek fűbe haraptak,

asszonyuk ittmaradt.

Győzelmi dobok szálltak

s gyászkönnyek hömpölyögtek.

Papírbakancs tiporta

a kárpáti sarat...

És kiesett a lámpa

a jó Isten kezébül

és darabokra tört szét

az ország... a világ...

És lett a mély sötétség,

lelkeknek éjszakája,

s gyermekkorát kesergő

friss generáció...

S elment már ő is, ő is,

ő is elment: a költő.

Elvitte azt a fényt is,

ami még megmaradt...

Hát én most mit csináljak?

Mi szépet énekelnék?

Betakarom a szívem

s eltöröm tollamat.