EGYETLEN A SOK KÖZÜL...

Szemem szurokfénye lobog reád most,

a régi, régi, régi fény:

Barát, barokk-kedvem hős bíborával,

versben köszöntelek még egyszer én!

Szavak végzetes, vad ölelkezésén

lelkem még egyszer lánggá üdvözül...

Te láttad őt a Fekete-Pirossat,

Te: Egyetlen a sok, a sok közül...

Te láttad őt táncolni élte átkán,

sorsa fekete selymei között!

Vad tánc volt az, vörös és szörnyü kánkán,

földön indult s felhőkbe ütközött...

Te láttad őt elesni s elfeküdni

önritmusának hengere alatt...

Míg hosszú árnya átölelte búsan

a vesztőhely körül a hűs falat...

Most ónesőjü téli délután van

s ő fekszik, fekszik és a vére foly -

s korhadt falakon át feléd viharzik

a lelke s ajkán egyetlen mosoly...

A java elmult... Harsány szerelemben

és vad dalokban kurtább lett az út...

Desiré látta... Desiré tud mindent...

S daloljon szebbet, aki szebbet tud...