A KATONADALOKBÓL

I.

Futunk. Alattunk beszakad a hó,

a szűzfehér.

Utánunk sok-sok katona, a míg

a szem elér.

Köröttünk szerte északsarki fagy

és vad hideg.

Neked, szívem, megirom, hogy sirok...

más senkinek.

II.

A szalmaágyon fekszem. Már elmult éjfél.

Szép selyemágyban háltam, anyám, míg éltél.

Csak lenne erőm, hitem: felülnék lomhán

s a legszebbik dalt, ó, most, be eldalolnám...

Csak lenne hitem erőm... Már elmult éjfél.

Szép selyemágyba háltam, anyám, míg éltél.