TITÁNOK VOLNÁNK

Titánok volnánk mind, ha lelkeinket

nem nyomná átkos, szörnyű félelem,

mely bekopogtat minden éjjelen.

Mikor halál elé hajlunk az ágyban

s imánk, mint órjás isteni lakat,

lezárja bennünk mind a múltakat.

És minden reggel újra kiterítjük

a vágyaink az élet asztalán,

miknek virágja csipkedő csalán,

mely megújra feltépi sebeinket,

amikre balzsam seholse terem,

mert nyílásuk az örök végtelen.

Rajtuk keresztül isten izenetje

vigasztalóul szivárog reánk.

S csak áhitozni tud titáni szánk.