AZ ABLAKON ÁT

Most én épp oly egyedül vagyok,

mint ahogy régesrég kivántam.

Kinyitom a kis csöndes ablakot.

Most én mindig szomoru leszek.

Az ablakomból kitekint a szívem,

némán, mint a behódólt váteszek.

Most minden várás elmúlott felőlem

s úgy kér csókokkal meghintett fejem,

hogy bányáiból magamat kiöljem.

Valaha ott egy büszke úr lakott,

egy asszonyt várt sétálva, míg az alkony

durván becsapott ajtót, ablakot...