XXXI. Tudom, elhervad ifjuságunk

Tudom, elhervad ifjuságunk,

Tudom, a szív lassan kiég.

Tudom, az asszony gyönge jószág

S egész éltünk csak álom, semmiség.

Tudom, hogy a mi nagy szerelmünk

Immár örökre véget ért,

S egymásért még egyszer hevülni,

Nem engedné nekünk a büszkeség.

S tudom, bár elváltunk örökre,

És hozzád többé nincs jogom:

Ki nem szakítalak szivemből

S emléked’ áldom és nem átkozom.

Kedves halottam vagy te nékem;

Szivembe zártam képedet:

Sirodra könnyekből, dalokból

S ábrándokból font koszorút teszek.