RESZKET A GÉP

Bánt, hogy eszközökhöz kötve, nem vagyok

képes tovább jutni eszközeim lehetőségén.

Úgy érzem magam, mintha gátak szorítanának

össze, hogy kis mederbe tömörüljek, holott a

szük határt akarnám megszélesíteni.

Ismerem a Van-t és nem vagyok képes

megismerni a Nincsen-t: holott jól tudom, a van

nincsen és a nincsen: a van.

Itt lappang tudatom alatt a végtelen érték

és rá vagyok kényszerítve a kolduskodásra:

Semmivel sem bírok-e hát, csak ami

érzékeim alá esik? hisz ott kezdődik az érték, ahol

elhal a sensus.

Undorodom már a formáktól, hogy a fizikum

jelenségein át kell tapogatnom a lényeg után.

Verjétek ki a szememet, hogy lássak,

tépjétek ki a fülemet, hogy halljak,

fosszatok meg érzékeimtől, hogy a

Létfölöttire koncentrálhassam magam.

Ha meghalok: igen: kiszabadulok.

Mért félek hát a haláltól?

Nem én félek: az Én: csak a nyomorult

test. Itt a szív körül: reszket a gép.

Mert én a Gondolat

a Végtelen minden szépségét érzem

és vágyom és óhajtanék felszabadulni.

De ez a döglendő test félti kis kenyerét.

Budapest, 1920. január 1.

(A közlés időpontja: 1925. január 1.)