XXX. ZSOLTÁR

Dávid hálaéneke nagy veszedelem után

Magasztallak Uram, felemeltél engem,

Nem hagytad, nem türted más rabjává lennem,

Óh Uram, Istenem, hozzád kiáltottam,

Könyörültél rajtam.

Felhoztad lelkemet alvilág poklából,

Fel is támasztottál haldoklók hadából,

Zengedezzetek az Urnak minden hívek,

Hálával tölt szívek.

Percig tart haragja, élethosszig kegye,

Este bánat száll ránk, öröm kél reggelre,

Azt mondom én azért jó állapotomra:

Nem rendül meg soha!

Így könyörgék: Uram, mit használ csöpp vérem,

Ha por issza, hogyha éltem végét érem,

Dicsőit-e Téged az a por s holt lélek?

Irgalmazz, hadd élek!

És te siralmadat fordítád vígságra,

Gyászruhám leoldtad, im bíborra váltva!

Zengjen dicséreted, magasztaljon Téged,

Örökké, mig élek.