MOHÁCS.

Eldődeink siralmas harczhelyén,

Zöldebb a fű Mohácsnak mezején;

Több illat tölti a virágokat,

S a gazda, mondják, szebb kalászt arat.

E földet hősök vére áztatá,

Azért küld Isten ily áldást reá;

Mert szent határ az s puszta nem lehet,

Hol honfiszív honáért vérezett.

Oh ne sirasd meg annak végzetét,

Ki a hazáért adta életét!

Édesen alszik anyja kebelén,

S áldások őrzik csendes nyughelyén.

Mely a hazáért élt, a hű kebel,

Földjét termékenyítve hamvad el;

És szelleme a sír körűl marad,

Tettekre intvén az utódokat.

1847.