Dreyfus

- A kapitány elégiája -

Folyik megint az én pöröm,

De nézni ezt már nem öröm.

Nincs semmi láza és varázsa,

A réginek csak halvány mása.

Oh más ez, nem a régi, más,

Milyen szégyen, milyen blamázs

Búsan tapasztalom most, kérem;

Egy kutya sem törődik vélem.

A régi pör, a régi pör...

Emléke izgat és gyötör.

Ábrándozván a régi pörrül,

Szememből sóvár könnycsepp gördül.

Az volt a nagy szenzáció!

Ünnepelt minden náció,

Voltam egész világnak drága,

Becézett Dreyfus kapitánya.

A hírlapokban reggel-este

Mindenki a nevem kereste,

Napoleon óta, úgy éljek,

Nem volt ily híre egy vitéznek.

A jámbor pék is tűzbe jött

Akkor az én pöröm fölött,

Poéták rólam gondolkoztak...

És színdarabnak földolgoztak...

A borderó... Walsin... Zola...

A fátyolos hölgy, s fátyola...

S egyáltalán a régi nóta,

Istenem, hova lett azóta?

Ma borgissal szednek csupán,

És el sem olvas senki tán...

Óh nem fokoznak már többet le,

S nem szállítnak Ördögszigetre...

Őrnagy vagyok, csöndes, kövér,

Már gond nem űz, már baj nem ér...

És gondolok sóhajtva, vágyva,

A dicső Dreyfus kapitányra!