Egy csecsemő dala

- A legifjabb Vilmos monológja -

Szavamra, sohse hittem volna,

Hogy ily hamar föltűnök én,

Rólam beszél egész világ most,

Engem vitat meg ifjú, vén.

A ragyogó bölcsőben szívem

Királyi gőggel földobog:

Ily zseniálisan születni

Az nagyszerű, dicső dolog!

Alig vagyok három napos még

S világhírű már a nevem,

És nem tettem semmitsem érte,

Csak megszülettem kegyesen.

Koronás címer a pelenkán,

Bőgésem roppant imponál,

A dajkám gazdag emlőjével

Előttem loyálisan áll.

Maholnap gyönge nyakamon már

Egy súlyos érdemrend rezeg,

És csekély két hetes koromban

Ezredtulajdonos leszek.

Oh unokának lenni nagy szó,

Mert nagyapám császár, az ám,

S imába foglal hódolattal

Már reggel-este a hazám.

Éjjel, álmomban, büszke kéjjel

Foglalkozom jövőmmel én:

A messzeségből egy hatalmas,

Fényes trón integet felém.

A trónon ül egy fényes bácsi...

Csodálkozva látom: én vagyok...

Oly egyedül van ott a trónon...

Arca bús, szeme nem ragyog...

Álmodom fényes ünnepélyről...

S hallok egy szörnyű robbanást...

Az emberek futnak sikoltva,

S véres a hermelinpalást...

Fölijedek ilyenkor nyögve,

Egy könny a szempillámra jő...

S félve húzódom a dadához,

Én, a császári csecsemő...