Nikita levele Edvárdhoz

Edvárd angol király a napokban találkozni fog Nikita montenegrói feje- delemmel.

Bocsánat, ó Edvárd, hogy írok

S hozzád, kinek a dolga sok,

Én, tisztelettel alulírott

Egy nagy kéréssel fordulok.

Neked nem árt, nekem meg használ

S epedek érte szertelen -

Mi volna ó, ha elutaznál

S találkoznál egyszer velem?

Tekintélyes, dicső kollégám,

Szegény rokont ne nézd le hát,

Ne haragudj e kérésért rám

És látogasd meg Nikitát.

Ez régi vágyam, régi álmom,

Oh nincs nagyobb ambícióm...

Könyörülj hát szegény szolgádon,

A legsnasszabb uralkodón.

Oh, mindig szörnyű búsra válok

Olvasgatván a hírlapot:

Ha jobb házból való királyok

Találkoznak imitt-amott.

Ilyenkor bennem méla vágy ég,

Az én sorsom zord, átkozott -

Oh nem találkozott király még,

Ki énvelem találkozott!

Uralkodók ha találkoznak,

Az kábító szenzáció,

A lapok referádát hoznak

S elkönyveli a tényt Klió,

S tárgyalja, mígnem belekékül,

A dolgot a politika...

S meghaljon találkozás nélkül

A szegény öreg Nikita?

Edvárd, e vágyat méltányoljad,

Hallgasd meg koldus-énekem -

S miként a nap a kopott holdnak,

Kölcsönözz némi fényt nekem!

Óh fölforralja még a vérem

Egy történelmi randevú,

Óh, hogyha egyszer ezt elérem,

Nem nyomja fejemet a bú!

Foglalkoznának eztán vélem

Úgy Párisban, mint Titelen,

Föllendülne a tekintélyem,

Megszilárdulna hitelem.

Ez a találka édes álom,

Pénz, hír, dicsőség volna, lám:

Óh, húsz főnyi katonaságom

Negyvenre szaporítanám!

Adj randevút hát jó királyom,

Óh néked el kell jönni, el,

Egy percre csak... aztán, nem bánom,

Távozhatsz isten hírivel!

Nem baj, ha szót se szólsz majd hozzám,

Ha nem is nyújtasz majd kezet -

Nagylelkűen elhatározván

Csak látogass meg engemet!