Hetivers [9]

I.

A Hungáriában gyászos mulatság van:

Mamelukok ülnek a Hungáriában.

Mamelukok egykor: szélbal-gárda már ma,

Megfogyva, megtörve, Zoltánokká válva.

Fehér asztaloknál üldögélnek sorba,

Oly szerényen, mintha orruk vére folyna.

Fínom ételeknél ülnek csöndbe, veszteg,

Többet sóhajtoznak, mint amennyit esznek.

A leves is sós lesz, mivel néha-néha

Szabadelvű könny hull leveses tányérba.

Így ülnek... nem mint rég, vidáman, nevetve,

Oh, az a múlt! Csak azt feledni lehetne!

És a múlt, az éden, a nagyság, a szépség

Elvonúl előttük, mint egy mozgófénykép...

Mameluki sornak költészete, bája,

Húsos fazék... s annak sok dicső gazdája.

Tapsok és derültség a vezér szavára...

Lármás kisebbségnek száz leszavazása...

A sok millió, mit kéjjel megszavaztak...

Elvonúl előttük Münnich is, a vastag...

Az erős, a szent kéz... Tisza-vicc, mely halmaz...

S a közismert mosoly, a híres, „szánalmas”...

S a képek sorát ah, méla akkordképpen

Bezárja egy kendő - a Percel kezében...

A kitűnő multra ráborul e kendő,

S kecsegtet sok bajjal a zoltán-jövendő...

Innen van, hogy ők itt ülnek csöndbe, veszteg,

S többet sóhajtoznak, mint amennyit esznek...

II.

Vladimir és Trepov győztek hát,

Nem a rabmilliók joga,

Csak megfürdött kissé a vérben

A büszke, fehér palota.

Csak ezrek vére ömlött hóba

S Gorkij a börtönben mulat, -

És véged lett izgalmas, kedves

Szép forradalmi hangulat.

A muszka földre újra rádűlt

A sötétség, a rút, a vak -

S a nagyszerű szenzációknak

Egy-kettőre vége szakadt.

Leteszi a lapot kezéből

A civilizált nagyvilág

S ásít unalmasan: „Csak Gorkijt

Legalább felakasztanák...”