Dal a kézlegyintésről

Melyről oly régen szól a nóta,

Mely már legenda és mese:

Előkerült a nadrágzsebből

A Tisza I. erős keze.

Ah, szétfoszlott a köd, a fátyol,

Mit szőtt köré a képzelet:

- Tisza szíves volt megmutatni

A misztikus erős kezet...

...Szerdán történt. - Künn őszi szél fúj -

És benn borong a honfibú:

Beszél súlyos kongó igéket

Egy hosszú, tisztes férfiú. -

...Hogy a magyar nemzettel léhán

Játékot űzni ne szabad:

Cserébe adva Bécs kegyéért

Az árva szót, mi megmaradt...

Hogy megszegetni nem tanácsos

Királyi esküt, ami szent:

Jövendőjét a nemzet félti -

S viharrá válhatik a csend...

...És mintha benn is felhő gyűlne

Sötéten és fenyegetőn...

Mintha a multak vészes árnya

Suhanna át a levegőn...

...A homlokon redők támadnak,

Komorrá lesz a hangulat...

Panasz kél a szélsőbal-ajkon,

S a szívben forr az öntudat...

- De Tisza I., a kormányelnök

Székén vígan, kacéran ül,

S a nagyszerű, a híres jobbkéz

Nadrágzsebbül előkerül.

S a híres kéz, a nagyszerű kéz,

- Amely már szállóige lett -

S mely most kibújt a nadrágzsebbül:

- Könnyelműen legyint egyet...

A híres kéz, a nagyszerű kéz,

Melyről annyit hallott Kegyed:

Úgy hesseget komor felhőket,

Mint júliusban egy legyet...

A híres kéz, a nagyszerű kéz,

Mely országgyeplőt tartogat -

Csak int kacéran, megvetőleg:

„Ah, ez nekem gondot nem ad!”

Mit bánom én, bármit beszéltek!

Mit nékem nemzet és jövő:

Én e finom, szép széken ülök, -

S hogy én itt üljek, az a fő!

E kedves, drága széken ülni

Felülmúlhatlan élvezet

S mentül tovább itt megmaradni:

Engem e jámbor cél vezet.

'sz én olyan jó fiú vagyok, hogy -

Látjátok, Bécs is úgy szeret!...

S azért küldött csak a klotürrel,

Hogy biztosítson engemet...

S egy loyalis magyar karakter

Háládatlan csak nem marad?!

- S én megteszem, csekély erőmből,

Ami csak bécsi akarat...

- - - - - - - - - - - - - - - - - -

...Szabályozz házat, óh, erős kéz;

Hopp, hopp: előre! Rajta hát!

Magyar szíved bujjék el mélyen,

Mert megneheztel Bécs reád...

...Legyintő kéz: fogózz a székbe!

Mert majd szintén legyint egyet

Feléd a nemzeti önérzet:

„- Elég volt, gróf úr, elmehet!”...