Halottak napján

Minden virágüzlet virágzik

Ködös november elsején;

A temetőket látogatják,

S a sírokon kigyúl a fény,

Koszorú hull a néma hantra,

Továbbá forró könny pereg:

Tietek ez a megható nap,

Ti elmult, csöndes emberek...

Ah, ezeket mindig szeretjük,

Övék a könny, a tisztelet,

- (Talán azért, mert már meghaltak)

Legjobb barátaink ezek...

...És kivonult tömérdek pesti,

Villámoson, kocsin, gyalog;

- Utóbbi módon kivonulva

Közöttük én is itt vagyok.

A pesti temetők földjében

Egy szál halottam sincs nekem,

- Csak úgy kijöttem... mert e csöndes,

Nyugodt világot szeretem.

És, míg a hantok közt bolyongok,

S az ajkamon sóhaj lebeg:

- Óh, én halottat nem sajnálok,

Sőt szerfölött írígyelek...

...Boldog, ki a szemét lecsukva,

E jó, e biztos révbe ért:

S rút harcait már nem folytatja

A kedves pesti életért...

Boldog, ki egy csöndes veremben

A nagy föltámadásra vár -

És elsején a számos számlát

Az asztalán nem látja már...

Boldog, kinek szelíden bólint

Feje fölött a cipruság, -

S akit többé nem érdekel már

E tűrhetetlen drágaság.

Kinek ma nem kell ismételten

Elhagyni drága otthonát,

S tükörrel, képpel hurcolkodni

A forgalmas körúton át...

Boldog vagy, ki egy sír ölében

Nyugodtan, egyedül lakol,

- Kinek vagy ötven éven átal

A háziúr nem stájgerol...

...S míg utait a temetőnek

Tűnődve, csöndesen rovom:

- Lassankint megvigasztalódom

A domboruló hantokon:

Csak járjuk békén, megadással

Utunkat, ami hátra van:

- Egyszer mi is, kik itt bolyongunk,

Megboldogúlunk biztosan...

Hisz egyszer mind, mind, aki partáj,

Ide kihurcolkodni fog:

- S akkor talán majd megjavulnak

A pesti lakásviszonyok...