Hetivers [4]

I.

Az ülésszaknak vége hát:

Bezárták a Ház kapuját,

Mely szárnyszegetten csüngött róla:

Bevonva már a lobogója.

És benn a csengő nem szól csengve,

S nem utasítnak senkit rendre,

Az erős kéznek temploma

Nem zajlik már, mint a Duna.

Hárman nem lepik el a sarkot,

Kordont a rendőr hát nem alkot.

Nincs lárma kint, nincs lárma bent,

Oly megható a néma csend...

Tisza ajkárúl a teremben

Sok szállóige már nem lebben.

Oly csöndes, oly üres a Ház:

Plósz törvényt már nem magyaráz,

És torzzá dúlva arcvonásit,

Rigó reá szörnyet nem ásít...

- Nem mondhatnám, hogy a kedély víg:

Ki „Nagyságod” volt három évig:

Átkozva csöndesen Tiszát,

Tekintetessé vedlik át.

De van remény - és rá megint

A „Nagyságod” szép címe int;

A sok jelölt a honba széjjel

Zászlón lobog, harcolva széllel.

Meghalt az ülésszak; tehát

A kortes úr „éljen”-t kaját -

Jöjj hát bankó, mit bárók adnak,

És vedd át csöndes birodalmad...

II.

Magunkkal voltunk elfoglalva;

Port-Arturnak ez vala gát -

Szenzációink elpihentek

S Port-Artur megadta magát.

Mert fő a népszerűség, kérem:

Beszélhetünk róla megint -

Ujfent verik a Port Artúron

Kávéházbéli vicceink...

III.

...És annyit balszerencse közt,

Oly sok viszály után

Ah, Őfelsége trónbeszélt

A vén Budán.

Lihegve leste a magyar,

Mit mond a jó király,

Hoz-é sebünkre balzsamot,

Mi ég, mi fáj?...

Tekintetünk remélve hűn

Az ajkára tapadt:

Vártuk a bölcs, a fönséges,

Szent szavakat.

S ajkán, melyről az eskű szállt,

Ajkán, mely megható -

Megcsöndült egy dicső ige:

„A marhasó...”

A tömeg zúg, esküt kíván -

És hull, mint künn a hó,

Sebünkre lágyan finoman

„A marhasó...”

Ez az, mi ápol, eltakar,

Mi szent, mi szép, mi jó;

Oh, értsd meg ezt a szót, magyar:

„A marhasó...”

Egünk borús, egünk sötét...

- Ne búsulj, olvasó:

Keserveinkre cukorpor

„A marhasó...”

Szerezz hozzá finom zenét

Hamar, hamar, Kacsóh:

Hadd zengjen bércen-völgyön át

„A Marha-marha-marhasó...”