Strófák a hétről

I.

Dunaparti nagy ház egy kicsiny zugában

Összegyülekeztek hétfőn egynehányan

Fínomabb kurucok, s kormánypárti vének

Megható és kedves ünnepet ülének.

A föntisztelt urak csöndesen, suttyomban

Vén kuruc leventét ünnepeltek ottan,

Ki egy nagyszerű, egy történelmi órán

Enyhe békét szerzett harcok dáridóján.

És a vén leventét, kit mindenki tisztel,

Üdvözölte halkan a márvány-miniszter

S a kezébe nyomta loppal a kis érmet:

„Harcok írójának - béke szerzőjének.”

És a bájos érmet az öreg levente

Mélyen megrendülve a zsebébe tette...

És a többiek, kik megjelentek ottan,

Éljent suttogának, szintén meghatottan...

...S míg a szív itt rezdül, míg az éljen zendül,

Profán lárma hangzik a szomszéd terembül;

Vaskezű zsarnoknak szélsőbali nyelvek

Ünneprontó zajjal háborút izennek.

Zoltánok rikoltnak, s mint vésztjósló kuvik,

Harsog harcok hőse, harsány hangú Kubik...

...Az ünneplők pedig, végin béke-tornak,

Megkönnyebbült szívvel, lassan szétoszolnak.

S méla akkordképpen könnyek folydogálnak

Szürke szakállába jó Thaly Kálmánnak:

Könnyekig meghatva, ah, a Béke atyja

Korán sírba szállott magzatát siratja...

- Most pedig, mint illik, a művészi kézbűl

Egy más férfiúnak új, szebb érem készül.

Rá egy erős kezet, s egy mondatot vésnek:

„Levél írójának - harcok szerzőjének!”...

II.

Kuropatkin jelszavát már

Egész világ hangoztatta:

Az orosz, az visszavonul -

Ámde magát meg nem adja!

Gyönyörűszép jelszó volt ez,

Lázba jött a muszka tőle!...

De ím, letett Kuropatkin

Passzív rezisztenciáról,

S a hátráló hadra rászól,

Hogy azt mondja: most előre!

Nem szavalnak, nem tervelnek

Hősies kis sárga majmok,

S újra kikap Kuropatkin,

A kitűnő cári bajnok...,

...S odahaza a föld forrong,

Felhő tolul a felhőre:

Rab milliók összesúgnak...

S nagy a félsz a cári háznál,

Mert, míg az orosz had hátrál:

Az orosz nép megy - előre!...