Téli gond

Jön a tél,

Amitől a szegény ember

Minden évben joggal

Fél.

Bizonyára

Többe kerül a világítás,

És felmegy a szén

Ára.

És valószínűleg

Sok adósságot csinálnak,

Mert télen minden este színházba

Dűlnek.

És a beteg

Gyereknek orvosság kell,

Sok Jäger-holmi, tea, rum, cukor

Rengeteg.

És be

Kell fizetni a korcsolya-egyletbe,

És zsurt kell adni, ami kerül sok

Pézbe.

Sőt

Szilszkinnel, nerzzel, hóddal

Kell beborítani egy kis kényes

Nőt.

Én, én

Mindezt csak úgy hasból mondom,

Semmit, de semmit nem érzek ebből

Az ősz végén.

Mint az ujjam,

Olyan árván élek e városban,

De kötelességem, hogy a tél gondjait

Fujjam.

Mivel

A sajtó szolgálatában állok,

S az ember az olvasó kedvéért

Humort mível.

Őszintén

Bevallom, hogy szenet, villanyt, szilszkint

Senki sem veszi oly egykedvűen

Mint én.

Nekem

Fájdalom, semmi izgalmam nincsen

A tél se lármázza fel bámész

Életem.

Óh egek,

Adjatok nekem is gondokat,

Különben egyszer a Dunának

Megyek.