Tavaszi dal

Én a kávéházban ülök.

És úgy örülök

Ahogy csak birok,

És kusza érzéseim rendezve,

A tavaszról írok

Lelkendezve.

Milyen szép ez a tavasz...

Amilyen ravasz

A világ,

Azt hitte, hogy most tél lesz,

Kinyílik a hóvirág,

Zúz, mar a

Zúzmara.

És majd sütik a gesztenyét,

Hogy a járókelők ezt egyék.

De hála istennek,

Ennek

A kedves agg varázsolónak:

Langyos zefirek sugdolóznak

A fejünk körül,

És összébbtömörül

A megmaradt lomb a fán:

Talán életben maradunk, talán...

És egy sereg

Veréb meglepetten csicsereg,

És nagyot kacagnak

A kényes és gazdag

Vándormadarak felett.

Akik monoplánjukra ültek

S ijedten elrepültek

Virányaidra, tropikus Kelet.

Az égen selyemfelhők lakoznak

És fénykockákat rakosgat

A mosolygó nap az ablakokra.

Nyitott kocsik repülnek

S a pasasok hátradülnek

A kikeletből slukkerezni.

Megint be kell szerezni

Maholnap a Girardi-kalapot,

Kemény ing helyett veszünk puhát,

És tenisz-ruhát

Mert jő a nyár...

De nem, nem, már

Ennek

Nem igen örvendek,

Mert a hosszú higanyt útálom

És elkeseredve várom,

Mit sejtésem aggódva lát:

A januári kánikulát.