Ősz

Remélem, már kántálhatok

Az őszről, melyet úgy imádok,

Hisz mindennap több levelet látok

Az aszfalton. Viszont a fán

Kevesebbet nap nap után.

Az ég kukucskál a lomb között,

A szél ócska hegedűjén stimmel

Én überciherbe öltözök

S mászkálhatok fogékony idegeimmel.

De szeretem, de szeretem

Az őszt. Most lesz a szüretem

A szőllőben, ott a Badacsony

Oldalán. Szép hegy, bár alacsony,

De szüretig még néha reggel

Előttem a szép, hű ebekkel

Kirándulok, nemde

A vadászterületemre,

Amelyet itt Pest körül bérlek,

Ó milyen szép is az, kérlek,

Mikor így sétálok az avaron

S a nyulat, foglyot felzavarom,

Aztán ebédelek vadászlakomban,

Csibukkal könyökölök ablakomban,

Aztán hébe-hóba

Befogatok a könnyű homokfutóba.

Fák közt szalad a két pej vélem,

Fejemet jobbra-balra

Csendesen csavarva,

A nyugodt földeket szemlélem,

Miközben arra gondolok,

Hogy nem lesz maholnap semmi dolog,

Itt lesz a boldog, tiszta tél,

Milyen jó lesz a nyájas födél,

A kandallóba befűtenek

És én előtte ülhetek

Egy orosz regénnyel kezemben,

Míg meg nem lep engem

Szende kedvesem,

Lábujjhegyen jött, megcsókol nedvesen.

„Igen, igen... kávét, igen, kávét”

A pincér az asztalomnál vár még:

„Habbal vagy föllel?”

„Habbal... nem, föllel...

Nem... mégis habbal...

Várjon, inkább föllel...

Vagy mégis tán habbal...”

(A pincér a fejét vakarja),

„Hozza, amivel akarja.”