Lesültem

Éljen!

Boldogan, büszkén, kevélyen,

Kimondhatatlan örömmel

Tudatom önnel,

Hogy harcom, melyet kezdtem,

Vitézül befejeztem.

Nagy célomat elértem

E héten

Diadalmaskodtam, érvényesültem,

S felordíthatok lelkesülten:

„Lesültem!”

Ha delet ütött az óra,

Szaladtam, ahogy bírt a lábam,

S a kánikulában

Kiültem a korzóra

A nap ragyogott felettem,

A kalapom levettem,

Behunytam a szemem,

Kinyitottam a szám,

Úgy ültem bután

S míg szenvedtem halkan,

A napot faltam.

S mikor félholtra izzadtam ottan,

Ebédelni támolyogtam

A vendéglő elé, nem a szobába,

Aztán hajrá, az uszodába,

Bele se léptem, a vizibe

Csak fel a napfürdőre izibe!

Ott már száz Ádám

Feküdt a hátán

Boldogan közéjük estem

Pirítni gyönge testem.

És sültem és főttem

És utánam és előttem

És jobbra és balra

Jaj már mindenki barna!

Mint egy halott kinyúltam,

Irultam, pirultam, virúltam

Ó micsoda kéjek,

A szemem kiégett,

A hajam elégett

És nem üres szólam:

Hét bőr lejött rólam.

Sültem, sültem,

Guggoltam, ültem,

Feküdtem hason, háton,

És álltam a fejemen,

Hogy a talpam is barna legyen.

Naponta máglyahalált haltam,

Mint a mártirok egykoron,

Míg elértem, amit akartam:

A bőröm egy korom!

Nem voltam hiába

Utókurára

Balaton-túrára

S Abbáziába

Ej haj, fekete vagyok,

Mint egy arab.

A fejem úgy ragyog,

Mint egy kőszéndarab.

Nézzék meg a marcona pofámat!

De már az őszi bánat

A lelkembe nyilall,

Nem boldog az ember,

Jön a szeptember

Hűs napjaival

Az őszi szél legyint

A nyár meghal szegény.

S sárgák leszünk megint

A falevél meg én.