Szomorú tavaszi dal

Tavaszi dalra lantom zendül,

Tüdőmbe nem fér az ozon,

Más életet remélek szentűl,

Magam nagyban csiklandozom,

Most már a lusta vén diványrúl

Felállok, két karom kitárúl,

Hajrá, ujjászületni én

Elszántam magam az idén:

Az első langy zefir Budárúl

A Margithídon átszökik,

A nők a muffot ellökik,

A gesztenyés mimózát árúl

Én kalapommal elfogom

Tűnő lepkém, ifjúkorom.

Egy kedves színinövendéket

Felkarolok s avval megyek,

Perecért verjük fel a péket

S megmásszuk a Gellérthegyet,

S majd minket is himbál a csónak

Színén a zöld ligeti tónak,

És fölvesz a barlangvasút

Amelyen tíz fillér az út,

Nyerítünk majd a bábszínházban,

Hajóhintán vitézkedünk,

Panoptikumba bémegyünk,

Rémmaszkákat bámulni frászban,

És programunkon lesz a Feld

Mátyás, ki sohsem érdekelt.

Majd a korzóra is kijárok

Eladni sápadt színemet,

Mindig a zöldbe vacsorálok

Serkentvén álmos ínyemet,

A Sziget is sokat lát engem

A fák alatt könyvvel kezemben,

S szólhatnak bármit ellenem,

Kirándulok propelleren,

Virágot szúrok gomblyukamba,

Kezembe nádpálcát fogok,

Csak ifjú népek boldogok

Hogy felejthetted el te bamba.

Kollégáim nevessetek,

Megint vidám suhanc leszek.

Dehogy leszek, nem tok szaladni

Az elfütyölt vonat után:

Ez a tavasz is mint megannyi

Pesten telik le, nem Budán.

Csak sóhajom felel a szélnek

Mely messzi sétáról beszélget,

Nyújtózkodom, de heverek,

Francia kártyát keverek,

Az utcán kinn a bosnyák banda

Felharsan, én két ablakom

Spalétával végigrakom,

Káromkodván csúnyán magamba

S útálván a gyerekhadat,

Amely a bandával szalad.