Mint a hangafa a pusztában

Mint a hangafa a pusztában

Olyan leszel te,

A szép idő elmúlt terólad,

Zsivajt hallasz s hozzád nem szólnak.

Bohók danolva citerával

Feléd bokáznak,

Elhallgatnak ha odaérnek,

Csúnyán néznek rád oszt kitérnek.

Jaj szép leányok kergetőznek

Mohó sikollyal,

Kis csecsök reszket, sok szalagnak

Nézhedd lengését, elszaladnak.

Majd kérdezed mikor tavasz lesz:

A tavasz hol van?

Óbégatsz és zokognál nagyba,

De könnyeid be lesznek fagyva.

Kipusztul a virág a földről,

Madár elbúvik,

Gyász csüng köröskörül az égen,

Bádog nap pislog közepében.

Horpadt hold kél mosollyal néked,

Denevér símít,

Szúrós eső csókolja orcád,

Szétnézel, szürke mind az ország.

Mint a hangafa a pusztában

Olyan leszel te,

Kihez a szél jár késő este

Hogy leveleit hessegesse.

Kinek levele nyáron elszáll,

Szerteszéjjel száll,

S fejét úgy rázza zengő szélben

Keservesen, sötét éjfélben.