Margitsziget

Ma délután magamban

A hotel előtt űltem

Regénnyel az ölemben

S mellemre bukott fejjel

Olvastam és olvastam

S a könyv világos lapján

Vadgesztenye-levélnek

Árnyéka mozgott lassan,

Egyszer csak észrevettem

Hogy szemeim nem járnak,

Csak néznek moccanatlan

A könyvbe és nem látom

A sorban a betűket

S nem tudom, mit olvastam

És mélységes sohajjal

Felocsúdtam a könyvből

És a mutató újjam

A két lap közzé dugtam

S a balkezem lehullott

S lassan hintálta könyvem

S lábam keresztbetettem

És széjjelnéztem s láttam

Hogy előttem a fűvön

Egy fekete rigó jár

S mindig biccent fejével

És a mezőnek szélin

A virágágy szívében

A piros tulipánok

Úgy égnek, mint a lángok

A lázadt napsütésben

S messzebb két néma ember

Kaszál a hosszu fűben

S egyformán jár a karjuk

És a Dunán mögöttük

Fényes fehér hajó tűnt,

Egyet sípolt, még egyet

S a síp visszhangja elmúlt

És a part kocsiútján

Sötét hintó futott el

Úr, asszony ültek benne

S kék volt az ég fölöttük,

Oly kék volt, nem tudom, kék.

Ültem, hallgattam, néztem

És az jutott eszembe

Hogy egyszer meghalok majd

S többé sohasem élek.