Sétálás

Fák közt ide-oda útak vezetnek.

Ujjai képzelt világos kezeknek.

Fölöttem az ég, kék, kimondhatatlan.

Homok vagy tűnő perc zizeg alattam?

Járok, sétálok? Én egyáltalában

Nem értem, hogy magától lép a lábam.

Mint beteg madár ül a lombban a csend,

Az alkony hűvös lelke a fűvön mereng.

S bennem a világ mint az üveg alatt

Némán keringő bágyadott színű halak.

Álom vagy emlék az ott fönn, vagy felleg?

Túl a vizen valahol énekelnek.

Énekelnek? Mintha énekelnének.

Eszembe jut... eszembe jut, hogy élek.

Élek. Megállok. Ámulva, leverten

Széjjel nézek, mint az őrült a kertben.