De kár

De kár a szőke szűzekért,

De kár az édes ízekért,

Hűvös homályos hajnalért,

Kakasszóért, füttyért, dalért.

A melegért, a hidegért,

A fínomságos idegért,

Az álomért, az óhajért,

A mosolyért, a sóhajért.

A színekért, a szavakért,

A tiszta téli havakért,

A záporért, a szelekért,

Lebbenő levelekért.

A zúzmaráért, harmatért,

Jégért és forró gyarmatért,

A Szaharáért, tengerért,

Szigetekért, vademberért.

A pillangókért, méhekért,

Meg minden hernyó-céhekért,

A nyárfának rezgéseért,

A vasrács sűrű réseért.

A kukorica-selyemért,

Répáért, petrezselyemért,

Lila kalarábéfejért,

Mezőknek minden fűveért.

A fényes, csúszós halakért

A százezer madarakért,

A foszló felhőalakért,

A napsütötte falakért.

A kikötőkért, Párisért,

A korallért, a klárisért.

Az aranyért, az üvegért,

A papos cukorsüvegért.

De kár a kandi rímekért,

A szép komoly könyvcímekért,

Aranyba pingált képekért

S a szobrokért, a szépekért.

A hosszú fasorért de kár,

Ahol az ember maga jár

Boldogtalansággal teli

S a végtelent elképzeli.

Leírom mert eszembe jut,

Mily szép az égen a tejút

Lombok közt lámpasúgarak,

Húnyó szentjánosbogarak.

De kár a jégvirágokért,

A nem tudott világokért,

A ködökért, az árnyakért,

Éjfélbe szálló szárnyakért.

A rózsaszínű bábukért,

Tág szemükért, pötty lábukért,

Elbűvölt bábruhájukért

Jaj, eszméletlen bájukért.

A cigarette-ek füstjeért,

A mozdonygőz ezüstjeért

Megfüstölődött üstökért

Meg mind a kéményfüstökért.

De kár a friss lehelletért,

A bűvös-bájos balletért,

Tüllért, csipkéért, csokrokért,

A holdimádó bokrokért.

De kár a bíbor alkonyért,

Repkényes régi balkonért,

S a holdért, mert oly esztelen

Lebeg felhők közt estelen.

De kár az első évekért,

Tudatlan tiszta élvekért,

Bárányért mely mezőre jár

De kár, de kár, de kár, de kár.

A csöndért, hát a viharért,

Operai zenekarért,

Fehér fejű pojácokért

Meg a piros tojásokért.

A lépcsőkért, a hídakért,

Hajoló hattyúi nyakért,

A szép szivárvány-ívekért,

A szívalaku szívekért.

Ugy-e mily ámító a csend,

Mikor az ember füle cseng,

Az élet tűnik, tovahal,

Egy más világ emléke csal.

De kár a sárgás könnyekért,

A fekete göröngyekért,

Irtózatért, csodálatért,

De kár a hervadt bánatért.

Kis kockákért ha a napon

Tündöklenek az ablakon,

A szemfényért mely él, jelez,

Cégtábláért mely éjjelez.

Csengettyűkért, harangokért,

Kántáló gyermekhangokért,

Orgonasíp sápadt sora,

Oh hegedű, oh zongora.

Oh cello, hárfa, oboa,

Caelesta, flóta, furulya,

Oh mandolin, banjo, gitár,

Citera, oh mindenért de kár.

Trombita, dobszó, tambura,

Tárogató, kolomp, duda,

A clavecin milyen anda volt,

Az is szívem visszhangja volt.

Oh cimbalom s üvegharang,

Triangle, harmonika-hang,

Gong, castagnette, kürt és aeol

Nyárfák közt távol valahol.

Hangvilla mely hosszan mereng

Gummi mely kifeszítve peng,

Ákáclombról tépett levél,

Mely kis fiúk száján zenél.

De kár hajóért, vonatért,

Omnibuszért, díszfogatért,

Repűlőgépért, autóért,

De kár a vágtázó lóért.

Hí minden, minden menni hí,

Talyiga, szán, korcsolya, sí,

Sikló mely kúszik a hegyen,

Ringlispil, hinta, mind megyen.

De kár a báli láncokért,

El-elhullámzó táncokért,

Óh-kért, bókér, hajbókokért,

Hattyúnyakú kézcsókokért.

De kár a csókért, a csodás

Csókért, kívánt dulakodás

Vagy lázas egyezés után,

Kár, kár, kár a csókért csupán.

A csók, te nagy isten a csók

Jobb mint az összes földi jók,

Az édeseknél édesebb,

A mézeseknél mézesebb.

Csokoládé, bonbon, bíbor

Vanília, malagabor,

Forró jamaikai rum,

Tokaji, absinth, opium.

Nincs muskotály, must és eper

Mely édes csókkal érne fel,

Nincs Mozart-dallam, anyai szó

Mely hozzá volna fogható.

Nincs théa, mák, méreg, fahéj,

Édesgyökér és tiszta téj,

Nincs ananász, nincs kakaó,

Hogy volna hasonlata jó.

Piskóta, torta, naspolya,

Alvó bölcsősök mosolya,

Nincs mazsola se datolya.

Füge, narancs, soha soha.

Édesebb mint a málna, sőt

Mint minden émelyült befőtt

És édesebb a bosszunál

S a sóhajnál, a hosszunál.

Nincs oly forró cukrászi kók

Nincs olyan ínyenc mint a csók

Oranzsád nincs, nincs semmi dzsem,

Nincs nincs oly édes semmisem.

Nincsen puncs, grog, likőr, hasis,

Akármilyen mélyen hat is,

Pergetett mézzel tele tál,

Hóban való álomhalál.

Nincs ájulat, nincs képzelet

Mely annál édesebb lehet,

Oly édes, édes, féktelen,

Oly véghetetlen végtelen.

Cseresnyepár, csali csere,

Száj száj felé liheg: gyere.

Mily múlandó, mily oktalan,

Mily őrjítő boldogtalan.

Oh lefogott karmos kacsók,

Oh csucsorított csacsi csók,

Oh elrévült csókízű szók,

Fulladt, borúlt, vak, néma csók.

Oh rózsázás, szőllőszedés,

Oh szenvedélyes szenvedés,

Mézesmázos marakodás,

Oh túlvilági hasadás.

Foghús bizserdül, íny gyulad,

Nyelven vonagló indulat,

Lehellet, sóhaj, hang elegy

Alélva csókkal összemegy.

Rubint csók, csordúl, zeng, ragyog,

Tűzcsengők, olvadt csillagok,

Jaj fájó menny, boldog pokol,

A szívben száz szív bujdokol.

Egymásba két-két szem mered,

Bennről mosoly s halál ered,

Pillák lankadva lejtenek,

S elúsznak éjbe a szemek.

De kár a csókért istenem,

Mert itt volt, itt van, itt terem.

Világ világra föllehel

S bolond sikollyal kapja el.

Csók, csókolnám papírra, csók,

Csak nem fogadnak szót a szók,

Egy más világra elviszem,

Ott elmondom majd azt hiszem.

Jó vón mint felhő lengeni,

Mint égitest kerengeni.

Mint angyalarc merengeni,

Mint kagyló zengni zengeni.

Jaj szállni, szállni, szállni csak,

Mint halvány álommadarak,

Mint árnyék tűnni mely nem él,

Itt járni mindig mint a szél.

Csak lenni mint egy szem homok,

Kit érnek hullámostromok,

Kit szél gázol, gyermek kever,

Ki mégis a parton hever.

Nem tudom, év, év, év halad,

Ő itt marad az ég alatt,

Csillan, csillan mert süt a nap,

Az óceánnál boldogabb.