Komppal

Az idő minden új csodája megszűnt.

Millió gép hiába dübörög,

Millió gőzös hiába szeli

Zakatolva a roppant vizeket.

Se hang, se füst el nem hatol ide.

Megrakva elcsendesült emberekkel,

Egyszercsak megindul ez ősi jármű,

Amilyen engem nem vitt még soha.

Társaimat nézem: oly csendesek.

Az állatokat nézem: azok is.

Lovak, bivalyok szekerek előtt:

Mintha tudnák: nem eshetik bajuk.

Valaki bennünket eloldozott,

Az innenső partról eloldozott,

S mindünket fel is oldozott talán.

Visz a víz. Nézem e furcsa vizet.

Egy hulláma, egy loccsanása sincs.

Nem fodrozódik ez a víz sehol,

Tükrét nem töri e jármű sehol.

Megszűnt a nagy törvény: az ellenállás.

Megszűnt a nagy törvény: a küzdelem.

Víz se mozdul, komp se, mégis megyünk,

Mintha egy volna már a víz s a komp.

S egyszercsak a túlsó parton vagyunk.

Enyed-Csombord közt a Maroson, 1936 július