Az encián megkékül

Dr. Nyirő Gyulának

Havasi hajnal. Vagy hajnal se még.

Pitymallás csupán. Alig-körvonal

A tárgyak képe. Tartja őket még,

Fogva-tartja a rabtartó sötét.

Gyerekkoromban volt ez így talán,

Karácsony első-napja hajnalán.

A Szent-estén-jött fényes Fát nem láttam,

Még nem - de tudtam: ott van a szobában.

Havasi hajnal. Vagy hajnal se még.

A tárgyak képét tartja a sötét.

Fogja és fojtja még a színeket -

De valami már zeng, moccan, remeg,

Intonálja a szín-szimfóniát.

Pitymallat csak - de lassan szürke lesz

A szegen lógó jó loden-kabát.

Látom lilán a szobám ajtaját -

Pár perc még, kevés türelem talán,

S asztalomon felmagasló csokorban

Győztesen megkékül az Encián.

Ó, Encián!

Így álltál felmagasló

Kék csokorban életem asztalán

Kristály-üvegben - és nem láttalak.

Mert derengés volt életem csupán

S nem láttam, csak alkonyi árnyakat.

Most megkékült, édes Enciánom,

Én édes és egyetlen Életem -

S látlak - bár alkonyodik mindenütt

A zivataros és véres világon!

Hohe Rinne, Szebeni-havasok, 1939 szeptember