Tempósan

Kacsó Sándornak

Tempósan, békén, hegynek ballagok.

Még majdnem hajnal van, csillog a harmat -

Rezgőfüvön rezeg -

De milyen mámortalan hajnalok -

S mégis szépek ezek.

Nem űzök immár királyi vadat,

Ajzott íjjal tűnő romantikát.

A szemem nemcsak merőn néz - de lát.

Látom a lomb közt a búvó gyümölcsöt.

Megállapítom: gyér s zamattalan,

Mióta jó Apám a sírba van.

Tisztán tudom: a barack elfagyott,

Az alma, szilva hull - dió se lesz -

S körte csak, amit pár fán dús teherrel

Az aszály meghagyott.

Meglátok minden csemetét külön.

Én egyetlen fát sem ültettem itt.

Most legalább - későn - megbecsülöm.

S ha versre gyúlna olykor lelkem láza:

A perzselt fűre hull tekintetem:

A szénának az idén lesz-e ára?

Mámortalan, szép kék hajnalokon

Én így lépegetek

Apám, Nagybátyám, Nagyapám nyomába.

1936 július