Zuhanók vigasztalása

Némethy Irénnek

I. Sikoltás

Jaj, fenn, a fényes tiszta csúcson

A balkezű sors meglökött, -

Alattam a hegy röge porlik

S a mélybe hullva dübörög.

És hullok én is, - percek, évek

Porlanak lábaim alatt?

Már nem tudom, - talán az élet

Csak egy ily hulló pillanat.

A csúcs felé, a csúcs felé

Kitárom árva két karom, -

A mélybe le, a mélybe le

Ragad a baljós hatalom.

Csak mielőbb, csak mielőbb

Lennék már egészen alant,

S pihentetné a szikla-ágy

Mindörökre a nyugtalant.

2. Szózat a mélyből

Én vagyok itt, - nem a halál, -

Csak egy vadrózsa-ág,

Akármily gyönge vagyok is,

Megfogom a ruhád.

Kezed talán felvérezem,

Hegesztem a szíved,

Sziget vagyok vad sziklák közt

Szelíd tündér-sziget.

Én vagyok itt, - semmi vagyok,

Kis, névtelen öröm,

Mely örvények közt hirtelen,

Váratlan rádköszön.

Én vagyok itt, - semmi vagyok,

Kóbor, parányi fény,

De éjbezuhanók alatt

Mindíg virrasztok én.

Én vagyok itt, - semmi vagyok,

Egy illat, lehelet,

Keresztezem a rohanó rögöt

S a zúgó végzetet.

Én vagyok itt, - semmi vagyok,

Alaktalan alak,

De ha egy kicsit Te is akarod:

Megállítalak, és megtartalak.

1930 február 10