Valaki álmodott...

Valaki rólam nagyot álmodott,

Martírnak álmodott meg - engemet.

Ha így lett volna, - már rég nem cipelném

Törpén tovább a törpe éveket.

Hamuszín hajnal... zord kaszárnyatér,

Egy modern Neugebäude - meglehet...

Most sorakozó... tompa gyászdobok

Visszhangozzák a végső ütemet.

Most zár csikordul... börtönajtó nyílik...

Nem engedem bekötni szememet.

Most - vezényszóra fölemelkedik

Négy puskacső, - és némán rámmered.

Most - egy utolsót kiáltok talán:

Erdély, az Isten maradjon Veled!

Aztán - piros vér, és fehér halál,

És zöld fű - békült poraim felett.

Ó, ismeretlen, naiv álmodó,

Ezt a víziót köszönöm neked.

Nagyvárad, 1929 június 6