Kívülről

Járosi Andornénak

Kis ablakfülke mély boltív alatt:

A rendházból a templomba lelátok.

Befagytak az orgona sípjai,

Az oltáron nem imbolyognak lángok.

Nagy hallgatás van, és nehéz homály.

Ilyenkor, istentisztelet után

Az Isten egymagába mit csinál?

Nagy, üres háza kellős közepén

Mire gondol? Szorongva kérdem én.

Az Isten, akit én úgy keresek,

És nem találok, nem találok meg:

Ítél, irgalmaz, gondol-e reám?

Általa küldött csomagot Anyám?

Kezével írnak nekem levelet?

Kezével símogat a szeretet?

Szavával vigasztal az orvosom?

Ó, hol találom, hol találhatom?

Ó, tompa, tompa a szívem, s hideg

Azért, azért nem ragadhatom meg,

Azért járok hiába templomot,

A templomokban otthon nem vagyok.

Csupán így, istentisztelet után

Az üres isten-házba nézni le,

Szorongva lesni: gondol-e reám,

Így, kívül, kívül a szentély falán:

Ez vagyok én, ez vagyok igazán.

Nagyvárad, 1929 június 6