Gondolok valakit

Gondolok valakit,

Akivel összefügg az életem.

Lehet: nem ismerem,

Lehet, nem fogom ismerni soha.

Lehet, hogy egy más csillagon lakik.

És mégis összefügg az életünk

Rejtelmes, örök rendelés szerint.

Nekem kárhozni kell,

Romolnom napról-napra, -

Hogy napról-napra üdvözüljön ő

Nekem vétkezni kell,

S a vétkem súlya alatt roskadoznom, -

Hogy ő állhasson a szentség fokán.

Nekem szenvedni kell,

Őrlődnöm gyötrő nyughatatlanságban, -

Hogy Isten békéje vele legyen.

Nekem nehéz követ kell hordanom

A szívem helyén, - hogy könnyű legyen

Az ő szíve és szárnyas és szabad.

Nekem a tétlenségnek mocsarában

Kell vergődnöm, - hogy ő oltárt emeljen

A munkának s titáni templomot.

A föld nehéz és kesernyés szaga

Kell hogy körüllebegjen engemet, -

Ő csak úgy érzi rózsák illatát.

A mindenség roppant lépcsőzetén

Egy lépcsőfokot le kell szállanom, -

Hogy ő hághasson egy lépcsőfokot.

Mikor ő a világ-zenitre ér,

S én a nadiron szétmorzsolva fekszem:

Akkor telik be kettőnk végzete.

Kolozsvár, 1928 február 16