A döntő pillanat

Tízéves voltam. Vacsora után

Kisurrantam a hintahelyre még.

Ezer szemével, tündöklő szemével

Engem nézett az augusztusi ég.

Mert tudta jól: eljött a pillanat,

Hogy én is ráemelem szememet,

S az első látás megpecsételi

A rólam megírt költő-végzetet.

Megragadtam a hinta kötelét,

Lendültem a mosolygó ég alatt...

Egyszer csak fölvetettem szememet,

S szemem, mint a halotté, fennakadt,

Megtört a hinta lendülete is.

A csendben, messze, harsogott a gát,

Elénekelte az én életem

Egyetlen, örök szerelmi dalát.

Ó, szép volt akkor farkasszemet nézni

Ezer szemmel egy régi éjszakán,

Azóta mindíg ezer szembe nézek,

És fennakadok millió csudán.

Ezer szemével, tündöklő szemével

Akkor megáldott, - s megrontott az ég:

Egy szempárba egészen elmerülni

Azért nem tudtam eddig soha még.

Kolozsvár, 1927 szeptember 1