Toll és ecset

Szőcsné Szilágyi Piroskának

Testvér, a mi háborúnk elveszett,

És a mi népünk test szerint halott.

Eltört a kopja, eltörött a kard, -

De Isten nekünk más fegyvert adott.

Kifele, Testvér, nincs számunkra út,

De befele még sok ösvény vezet.

A magyar lélek kincses labirint.

Művész-testvérem, fogd az ecsetet!

Keményen fogd meg, mintha dárdát fognál,

Én is úgy fogom tollam: kardomat.

Kapcsolja össze sajgó sebeinket

Egy néma, szörnyű életakarat!

Ha titkos mélységek fölé hajolsz,

Hogy vásznadon egy varázs-vonást tégy,

Ha kémleled az alkony aranyát:

Testvér, testvérem, őrjáratra mégy!

Ha hajlok titkos mélységek fölé,

Hogy egy igétől mámoros legyek:

Én úgy érzem, hogy szól a trombita,

Én úgy érzem, hogy rohamra megyek.

Szépséggel hogyha csordultig a lelkünk,

Ha végtelenbe kalandoz a vágyunk:

Testvér, mi új Uzsoknál őrködünk,

Mi új Doberdó szikla-fokán állunk.

Az egyenruha régi módja elmult,

Most önnön színeinkbe öltözünk,

És mégis, mégis hadsereg vagyunk,

És folyton fogyva mégis megnövünk!

És zúgva rontunk ezer gáton át,

Rabföldön, könyörtelen ég alatt,

E vértelen harc döntő ütközet,

S ki itt győz: mégis csak felül marad!