Egy sír nem temető

Áprily Lajosnénak

Egy fecske nem tavasz,

Egy fűszál nem mező,

Egy vízcsepp nem patak,

Egy sír nem temető.

Hervadt aranyerdőn,

Mindszentek estején

Ilyen szomszédtalan,

Büszke sírt leltem én.

Fölötte kő állott,

Rejtelmes felirat:

„Lángod ki fújta el?

Vajjon nem te magad?”

Messziről a havas

- Örök panoráma -

Széllel söpörgette,

Avart takart rája.

Messze volt a város,

Messze a temető.

Volt e vad magányban,

Volt tragikus erő.

Egyedül élhetett,

Egyedül halhatott,

Parolát másnak a

Halálban sem adott.

Minden szentek közül

Kiragadta magát,

Egyedül alussza

Át a nagy éjszakát.

Erdőszéli tölgyek

Levele hull rája.

Szemközt a havas áll,

- Örök panoráma. -

Egy fecske nem tavasz,

Egy fűszál nem mező,

Egy vízcsepp nem patak,

Egy sír nem temető.