Minek annyi szántás?

Ennek a földnek be jó dolga van:

A szántás kínját kétszer érzi csak

Egy évben: ősszel és tavasszal.

A magot aztán csendben. érleli

És terem ezer áldást, kenyeret.

Engem az élet ökörrel, ekével,

Fával, vassal, gőzzel egyre tipor.

Csak szánt, csak szánt minden perc, minden óra.

Szakadnak lelkem földjén szüntelen

Hegedni nem bíró barázdák.

Nagynéha aztán fényes égi mag

Hull a magasból sötét sebeimbe.

Van földemen egy kicsi szegelet,

Mely befogadja, s elrejti puhán.

A többi föld tépett ugar marad.

Az a kicsi szegelet kivirágzik.

Sétálók jönnek, s egy a másnak mondja:

„Nézd, virág - szedjük le”. S leszedik.

De én Istenem, minek annyi szántás

Egynehány hamar hervadó virágért?