Két út

„Olyan mindegy, melyik kapun suhanunk át a végtelenbe”. Áprily

1. Lovrana, 1926 május

Felséges mű-út: „Scarico chiuso”.

Alatta sziklapart a tengerig.

Szelidgesztenye-fák szegélyezik

S olajfák vetik árnyékuk reá.

Ligetté sűrűl mirtusz és babér.

Dicsőség bujkál benne s szerelem.

S piros rózsából új tenger terem

Piros pünkösdkor a tenger felett.

A tenger kék és Medvea felé

Opálosan és álmosan ragyog.

És minden mindegy, mert beteg vagyok.

És nem gyógyít meg soha, senki sem.

2. Kolozsvár, 1927 február

Kaptat az út a Hajtásvölgy felé.

Fagyott szekérnyom, félig-olvadt hó.

A versek árán épült házikó,

Poétatársamé, már elmaradt.

Madarai, a „páncélfényű varjak”

Gubbasztanak a februári fákon.

Cuppan a sekély víz egy csizmaszáron:

A Szamoson egy ember gázol át.

Egy régi öngyilkosnak sírja vár

Az út végén, a Kányafő alatt.

Tán ő is ezen az úton haladt,

És gondolta, hogy nincs messze odáig.