Excelsior!

Nagy Emma új versei elé

Te nagyon akartad az életet,

A lánghajú tavaszt.

S meg vagyon írva:

Aki nagyon akarja, elveszti azt.

És látod, mostan teljesedik be

Rajtad az Ige második fele:

Akit kifele gátol a világ,

Annak befele nő az élete.

Hogy megnőtt a tied!

Hogy megtaláltad szikla-magadat,

Gyönge leány, - acélba fürdetett,

Érc-zengésű szavad.

Elmélyült, „elszánt árvaságodat”.

Az álmaid mind egyfelé sietnek:

Stoikus, büszke magasság felé,

S Achilles-sarka sincs a verseidnek.

S íme naplángú lelked szőttesében

A lemondás fonala feketéllik.

Ezen a fekete angyalhajon,

Ezen a sötét szálon szállsz az égig.

Egy szál ez a nagy gyászdrapériából,

Mely mindannyiunk lelkére terült,

Akiknek részünk lett a bujdosásból.