Igaz

Igaz: én válogattam.

Költészetembe nem vittem bele

Más érzést, csupán azt, amelynek volt

Istentől kapott nemeslevele.

Igaz: én válogattam.

Tudtam: nemesség és pórlázadás

Vívnak lelkemben megátalkodottan.

Tudtam: az élet lármáz, követel.

Paraszti kézzel ráz bilincseket,

Költészetem arany trónszékibe

Mégsem ültettem Dózsa Györgyöket.

Magas maradt e szék,

Nagy eszményekre váró,

S inkább üres,

De magát mindenkinek nem kínáló.

Minden futó haramja-szenvedély,

Minden kis hangulat-sehonnai,

Minden idétlen, torz koraszülött

Nem tudta e trónt meghódítani.

Magas maradt e szék,

Magas, s a földnek mindíg idegen,

Alatta köd, fölötte csillagok,

Előtte végtelen.

Igaz: én válogattam.

Egészen sohse adtam magamat,

Bár mindíg magam adtam.

A nem-őszinteségnek bélyegét

Süssétek hát reám.

Mit bánom én:

Ott fenn kegyelmet találok talán.

A törpeségem csupán az enyém,

S velem hanyatlik el,

De ezreket emel

A végtelenbe zengő költemény!