Hieroglifek

Igaz: a világ tágas térein

Én mindenkié mégsem lehetek,

Hieroglifek költeményeim.

A kulcs hozzájok: rokon szenvedés,

És rokon örömök,

Tükörré, óriástükörré,

Kiki számára sorstükörré

Csak úgy növök.

Akinek lénye nem rokon velem,

Annak a pillantása fennakad

Egy fénytelen, vak, konok üvegen.

Az nem látja meg bennem önmagát,

Az engem magának százszor felád

S én százszor megoldatlan maradok,

Hieroglif, hieroglif vagyok.

Isten előtt így állok én is,

Az Ős-hieroglif előtt,

S oldozgatom, oldozgatom,

De annyit értek csak belőle,

Amennyi lényemmel rokon.