Az örömszerzés programmja

Imre Kálmánnak

Nem, nem, versem, te nem vagy szuverén,

És nem mindegy neked:

Dobban-e más szív egyszerre veled

A mindenség kietlen kebelén.

Nem, nem, versem, te nem vagy szuverén.

Oszlop vagy? - Dóm vagy? - Hegycsúcs vagy? - Lehet.

Fölötted még egy kupola feszül:

A mindent elfedező Szeretet.

Hiába mondod: magamért vagyok,

Hiába mondod: magamnak vagyok.

Mosolyog a rejtelmes messzeség:

„Nem igaz”, - mondja - és ragyog, ragyog.

Nem, nem, versem, te nem vagy szuverén,

Te másokért, mások számára vagy.

Örömszerző vagyok általad én.

Én, aki más örömöt úgyse szerzek,

Ki az életnek rossz cselédje voltam,

S kinek egyebe sincsen, mint a versek.

Nem, nem, versem, te nem vagy szuverén,

Te engesztelő, áldozati láng,

Szent füst vagy az Élet oltárkövén,

Mindent pótló ezerjófű-növény.

Te azért vagy, hogy elmenvén, vigasztalj,

Szellemet idézz, szépséget marasztalj,

S megtérve, megkönnyítsd az én keresztem:

Hogy olyan kevés örömöt szereztem.

Kolozsvár, 1923 november 8