Búvár

Engem haj, nem csábít a fölszín,

Hol a sugarak táncot járnak

S fürödnek éjenkint a csillagok:

Reszkető, halvány ezüst-árnyak,

Hol parti homok nimfák léptét őrzi,

Hol a színek játéka foly

S lengő vitorlák alatt nyüzsg az élet:

Megannyi úszó hajó-hangyaboly.

Engem a mélybe készt egy balga vágy,

A mélybe vonz egy őrült akarat,

Kutatni az őshínár rémeit,

Gyöngyöt, korallt, elsüllyedt aranyat,

Nézni föl a víz sötét oszlopára,

Melynek mélyét szél be nem lengi,

Hallgatni önnön szívem halk verését

S állni, hol nem állott még senki.

S elgondolni: ha itt pusztulnék most!

Ha elszakadna a vékony fonál,

A felvilággal ami összeköt...

Láttátok már, a buborék hogy száll?...

Az álmok titkos tengerfeneke

Őrizné a kihamvadt tüzeket,

S követül csak egy sóhaj szállna fel:

Az életnek utolsó üzenet!