CSÖNDES SOROK LEHAJTOTT FEJJEL

Forgács Antalnak.

Éjfélre szült az anyám, hajnalra

meghalt, elvitte a láz és én a

mezőkön szülő erős anyákra

gondolok cifra szavakkal.

Apámat éjjel elvitte egyszer

a kórházi ágyról, szájtátó

orvosok közűl a gond; akkor

otthagytam a vörösszemű

embereket, egyedül éltem

és élek a házakon kivűl

régóta már.

Az őseimet elfelejtettem,

utódom nem lesz, mert nem akarom,

kedvesem meddő ölét ölelem

sápadt holdak alatt és nem tudom

elhinni néki, hogy szeret.

Néha csók közben azt hiszem hogy

rossz ő, pedig meddő csak és

szomorú, de szomorú vagyok

én is és ha hajnalban a

csillagok hívnak, egymást karolva

mégis, együtt indulunk ketten

a napfény felé.