1932. február 17.

(Füttyel oszlik a béke!)

à Maki Hiroshi

Te Párisban élsz Hiroshi még, japáni

társaid és csöndes orvosok között

orosz feleségeddel, aki szőke

s a Sorbonne doktora hat hete már.

Igen őt elkivántam egyszer a Vaugirard fölött,

szobátok ajtajában, mikor indultam ép egyedül,

fényes esőben Nogent felé, hol

a mérnökkel aludtam egy ágyban,

ki legjobb bátyám volt és régen sebesült;

fronti golyó gennyesedett a béle falán,

Emlékezz Hiroshi! űltünk a Rotonde terraszán

s magyaráztad merev arccal

tüdőbajok rettentő grafikonját;

a kávés szürke macskája pedig, fejét

tologatva barátkozott szíves tenyerünkön.

Most biztos furcsálva matat szemed

a laboratórium ablakán át, mert

lenn türelmes emberek ülnek a parton

s halakat akarnak ölni horoggal;

hagyd ott a szérumodat már!

Fehér köpenyed köpjön és piruljon el!

mert sárga emberek fennen öldösik egymást

s fegyelmes halottakat lottyantva kanyarodnak

Kínában a kotyogó patakok! füttyel

oszlik a béke! s proletárhalottak

oszlanak nézd, a fütyölő levegőben!

Átkelt a Wuszung patakon tegnap

a japáni gyalogság

s ágyuk vastag harmata készíti

kínai réteken útját.