Kecskék

A felhők fátylasodnak,

elejtik színüket már,

a fű között sötétül;

a kis gidák kövérlő

lágy teste még világít

s elválik a sötéttül.

Egy szürke kecske állong,

szőrén a fény kialszik,

szemén kigyúl az álom,

nagy tőgyén napsütötte

füvek hatalma duzzad

s túlnéz a langy karámon.

Feldobja ujra habját

az alkony és kilobban

az ég alján eredt vér;

virágot csíp ledéren

egy bak s kétlábra állván

a hold elé nevetgél.

S mint szellem jár a másik,

vigyázva lép a gyepben,

mekeg s a hangja ében,

szakálla leng s csomóstul

apró, sötét golyókat

szór szerteszét az éjben.

Nagytelekmajor, 1942 nov. 12