[Hiába lépdelsz egyre felnőtt korod felé]

Hiába lépdelsz egyre felnőtt korod felé,

kavicsot gyűjtsz Te most is, mint mézet zsönge méh,

s a szoknyák közt úgy térülsz-fordulsz, mint egy gyerek,

pedig embonpointod már lassan szép kerek.

Bizony, bizony a lelkünk, az ifjú még Gyulám,

de habtestünkön minden évünk nagyot gyur ám

s kacsintok mégis én, mert tudom, minden hiába,

nem vénülünk mi már, mert ügyetlen volt a bába,

megnyomta egy kényeske helyen akkor fejünk

s ez felment minket attól, hogy felnőttek legyünk

s bár minden évvel munkád tudósi becse nő,

én mégis így köszöntlek: szerbusz, te csecsemő!

1941. március 24.